Jedi tábor az Endor bolygón, avagy ismét Jásdon jártunk

Idén is elérkezett a pillanat, amikor a padavanok, jedi lovagok és jedi mesterek egy maroknyi csapata belevetette magát a természetbe, és az Endor bolygó Jásdú nevű tartományában megtartotta szokásos évi tavaszi felkészülési táborát annak érdekében, hogy a Galaxisban továbbra is fennmaradjon a béke és a harmónia. S ez az esemény éppen egybeesett a Nihon-koku tartomány híres-neves cseresznyevirágzás ünnepével, melyet a nihoni jedik évezredek óta ez idő tájban ünnepelnek, így kétszeresen is különleges volt ez a tábor.

Jasd-2016-apr-jedi-csoportkep-kicsi

Javarészt padavanoktól fehérlett Jásdú egyik kis tisztása, mikor a hibokken és és hijo – fény bokken és fényjo – forgatásának tudományát okították mestereink, Kárpáti és Becze mester.

A reggelek, mint mindig, most is a “szégyen a futás, de hasznos” gondolat jegyében teltek. Mondanom sem kell nem sok jedi/padavan szeret futni, még ha az a taktikai felkészülés része is. A galaxis őrzője nem futamodhat meg semmilyen körülmények között, ám jó erőnlétben kell lennie, hogy ezt meg is tudja tenni.

edzes_elott

Az Endor Jásdú tartományának sajátossága, hogy gyönyörű zöld minden, amerre csak lát az ember, de néha hűvös, szelős, esős tud lenni, ami még egy harcedzett jedi lovagot is próbára tesz, nemhogy egy padavant. Jól lehetett látni a sok, hidegtől reszkető tekintetet az edzések közötti pihenő időkben. Ezúttal csupán 10-12 °C, és igen szeles időt adott nekünk az Erő.

Az étkünket magunk főztük mindenféle galaktikus hozzávalóból, így sikerült közös Erővel egy nagy adag sóletet – a Phaseolus Vulgaris bolygó egyik kedvenc eledele -, és valamilyen Capsicum csillagbeli félig leves, félig főzelék állagú paprikás, krumplis, kolbászos, füstölt húsos finomságot is előállítanunk. No nem panaszkodásként mondom, hiszen olyan kitűnően sikerültek ezen étkek, hogy alig marad valami a jedi kondérokban egy-egy étkezés után.

Ezúttal a jedi dalárda elmaradt ugyan, mivel fő hangulatmester barátunk épp Hungaricum tartományban tett koncertkörutat.

Bár Becze mester időnként a szigorúság “álarcát” öltötte magára, a fegyelmezéssel néha voltak problémák, ilyenkor emlegettük is – akik ismerjük – Rege parancsnok híres szigorúságát, és azon elmélkedtünk, ha itt lenne, most nem tudnánk elmélkedni a parancsok sűrűjének teljesítése közben.

Zsolt+Zoli

Edzéseink változatosak és színesek voltak, a tapasztaltabbak még két fénykardos technikákat is tanultak, ha a gonosz sith lovagok előveszik két élű kardjukat, méltó ellenfélre találjanak. Az újonc padavanok pedig elsajátíthatták a 10 lépéses formulát Mondik parancsnok útmutatásai alapján, melyet nagyon szépen meg is tettek. Sajnos kisebb balesetek idén is előfordultak, de pár lila ütődésen, és kificamodott ujjon kívül nem szenvedtünk nagyobb károkat.

Balazs

Ugyan Obi-Van és Quigon mesterek szellemét már nem láthattuk magunk körül lebegni (csak Yodáét és O-Sensei-ét), úgy vélem büszkén tekinthettek le összegyűlt kis csapatunkra az örök béke és harmónia mezőiről, és megnyugodva látták: a Galaxis rendjét mindig lesznek, akik fenntartják.

Viktor

A magam részéről csak annyit mondhatok, ismét egy nagyszerű táboron vehettem részt az Endoron, melynek hatását nem csak szívemben, de végtagjaimban is erőteljesen érzem. S ezúton bíztatok arra mindenkit, aki érzi magában az Ki jelenlétét, hogy legközelebb ő is tartson velünk felkészülési táborunkra.

A Ki legyen veletek!

Gyuri

Fotók: Madák Zsolt

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Ez a weboldal sütiket használ. Az uniós törvények értelmében kérlek, hogy engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás

Aikido edzés Budán, kezdő és haladó szinten – Misogi Aiki Dojo – Aikido hiteles forrásból