2018. május 12-én, a gazdagréti Judo Akadémián megrendezett HBSE edzőtáborban, amelyet Márton Imre (6. dan) és Molnár János (5. dan) vezettek, dan vizsgákra is sor került.

A Misogi Aiki Dojót négyen képviselték, mindannyian megérdemelten, magas szintű vizsgát téve érték el a dan fokozatukat. Sándor Ildikót a vizsgabizottság külön kiemelte nagyszerű teljesítményéért.

2. dan

id. Fehér Gábor
Géczi Szabolcs
Sándor Ildikó

1. dan

Holod Yevgenij

Gratulálunk!

n

Nagy öröm mindannyiunknak, akik részt vettek és részt vesznek a Misogi életében, hogy dojónk újabb mérföldkőhöz, működésének 20. évéhez ért. Ez egy egyesületnél, egy non-profit, senki által nem támogatott szervezetnél manapság igen szép teljesítménynek mondható.

Mindemellett a  Misogi igazi érdeme, “teljesítménye” nem az Aikido technikai oldalában rejlik – bár igyekszünk azért erre is kellő figyelmet fordítani -, hanem abban a közösségben, ami 20 évvel ezelőtt megalakult, és a mai napig is létezik, működik.

A mai világban, amikor híján vagyunk az igazi közösségeknek, mert mindent áthat az individualizmus “haladó” szelleme, amikor a csapból is az folyik, hogy “mindent megtehetsz”, “ezt megérdemled”, “élj a mának”, “jogod van hozzá”  stb. – nem túl népszerűek azok a harcművészeti dojók, tradicionális közösségek, ahol a fő összetartóerő nem az egyéni érdek, a pénz, a hírnév, hanem a közös munka öröme, a saját személyiségünk és mozgáskultúránk csiszolása.

Ne legyünk szemfogatók, ne áltassuk magunkat, hogy az Aikido a fehér holló, itt minden tökéletesen, egyéni törekvésektől, önzéstől mentesen működik.  Annak ellenére, hogy az Aikido nem versenysport, és nincsenek kupák vagy érmek, sajnos az aikidós közösségek ugyanúgy osztódással szaporodnak, ugyanúgy vannak róninok, vándormadarak, akik a könnyebb érvényesülés érdekében dojóról dojóra járnak, ugyanúgy vannak szakadárok, akik megduzzadt egójuknak egyéni utakat keresnek, hátat fordítva mesterüknek.

Ezért vagyok különösen büszke a Misogis-közösségre, ahol bár természetesen van fluktuáció, de egyik haladó tanítvány sem szakadt le, és kezdett neki egy teljesen független rendszer kiépítésének. Sőt, nagy örömmel tölt el, hogy a Misogi 2 új dojóval bővült: id. Fehér Gábor Gazdagréten szúrta le a Misogi zászlaját, míg Kriván Andrea Gyopárka egy gyerek-dojó beindításán munkálkodik. Jó munkát, sikeres közösségépítést és sok örömöt kívánok nekik!
És talán nem lövöm el a szerencsénket azzal, hogy elkotyogom: jövőre valószínűleg a Misogi egy újabb dojóval bővül – ha az Aiki Ó-kami is úgy akarja.

A dojónk “érdeme” tehát a tagjaiban, a haladó és a kezdő tanítványok jelenlétében, a közös munkánkban található. Külön kiemelném a legelső tanítványaimat, Becze Zsoltot, a Misogi Dojo instruktorát, Nagy Gyulát és Koczkás Józsefet, akik a mai napig aktívan dolgoznak, tesznek a közösségért. Velük számtalan közös élményt, külföldi edzőtábort, kalandot éltem meg, és akik példamutatásukkal, stabil jelenlétükkel, később tanítói munkájukkal hihetetlenül sokat tettek azért, hogy a Misogi sikeres és elismert dojója legyen a magyar Aikido-társadalomnak. Köszönöm nekik ezt a 20 évet, köszönöm, hogy jóban-rosszban együtt kitartottunk, és segítettük egymást.

Köszönöm a többi danos tanítványomnak is – a számuk idén már meghaladta a 20-at! -, hogy elkötelezettek maradtak, és kitartó munkájukkal elérték és átlépték azt a küszöböt, ami remélhetőleg nem csak az öv színének fehérről feketébe sötétülésében nyilvánul meg! Ez egy szép teljesítmény, amire mindannyian joggal lehetnek büszkék.

Örömmel említem meg azt is, hogy a misogisok nem csak a dojóban, hanem az élet lightosabb részén is egy csapatot alkotnak. Jó látni, ahogy együtt vacsoráznak, együtt buliznak a szabadidejükben, ami ismét csak egy működő közösség erejét példázza. Nem egyszer megtörtént már az is, hogy misogisok közt szorosabb, a házasságig meg sem álló kapcsolat szövődött, de gyümölcsöző munkakapcsolatok is alakultak már ki a dojóbeli ismeretségek alapján.

Közhelyszerűen szokták emlegetni, hogy az Aikido a szereteten (ai) alapul.  Én ezt a magam részéről üres szócséplésnek tartom, és egyáltalán nem látom megvalósulni a gyakorlatban. Mivel az Aikido egy harcművészet – bár messze nem a legdurvább harci irányzat -, zömmel az erősebb egóval rendelkező, harcos karaktereket vonzza. Azokat, akik belül harcosok. Harcosok közt pedig nem a szeretet a legdominánsabb… hanem mondjuk a bajtársiasság, ami a másik segítésében, az “együtt küzdésben” nyilvánul meg.
A haladóknál ez úgy jelentkezik, hogy nem szívatja, hanem határozottan, szigorúan, de segíti a kezdőt – ahogy egy kiváló tanárom mondta a TF-es edzőképzőn: “Nem ellened, hanem érted haragszom!”. A kezdő pedig nem sértődik meg ezen, nem nyávog, nem panaszkodik, nem hadonászik a “jogaival”, hanem örül, hogy tanulhat a nála tapasztaltabbtól. Szükség van erre a fajta alázatra, ami nélkül nem lehet igazi eredményt elérni. Akinek pedig mindez sérti a “személyiségi jogait”, az önként és dalolva távozik. Harcosok közösségében ez a módi.
Szerencsére az utóbbi években is  – annak ellenére, hogy a mainstream korszellem pont ennek az ellenkezőjét ontja minden médiumán keresztül – számos olyan kezdő jött a Misogi Dojóba, akikben ott szunnyad, vagy már utat is tört magának a harcos, és akik az Aikido segítségével akarnak jobb, értékesebb emberré válni.

Végezetül, de nem utolsó sorban mély hálámat és köszönetemet fejezem ki mesteremnek, Makó Ferenc senseinek, aki bevezetett az Aikido világába, aki elindított az Úton, és sokat segített abban is, hogy megalakítsam a Misogi Aiki Dojót. Szintén sokat köszönhetek és ezért hálás vagyok Vass Zoltán senseinek, akitől kezdő és középhaladó koromban szintén sokat tanultam a BME-n, továbbá Molnár János senseinek, aki a HBSE vezetőjeként haladó koromtól fogva a mai napig iránymutatást és segítséget nyújt aikidós kérdésekben, ügyekben. Nélkülük sem én, sem a dojó nem tartana itt.

Húsz még gombócból is sok – húsz év hosszú idő: sok-sok tapasztalattal, örömmel, küzdelemmel és néha bánattal jár. Sok új ismeretségre tesz szert az ember, sok segítőtárs csatlakozik hozzá, akikkel közösen dolgozik a közös célért. Köszönöm mindazoknak, akik segítették a munkámat, akik inspiráltak, akik hozzájárultak a Dojó fejlődéséhez, és akiket most nem soroltam föl ebben a cikkben – bizonyára Te is köztük vagy, és pontosan tudod, hogy mit köszönök neked!

Azt kívánom a közösségünknek, magunknak, hogy továbbra is legyen velünk az Erő, tanuljunk sokat egymástól és az Aiki Ó-kamitól, és mindeközben maradjunk természetesek, szeressük azt, amit csinálunk: az Aikidót!

Kárpáti Gábor Csaba
dojó vezető

Köszönjük a kiváló fotókat Holod Jenőnek!

n

n

A 2016/17-es évad utolsó edzésén a kezdő csoportnál kyu-vizsgát rendeztünk.

n

n

Sikeres vizsgát tettek 6. kyu fokozatból:

• Barabás Attila
• Bernáth Csaba
• Feichtinger Gyula
• Halmágyi Maja
• Hegyessy Luca
• Ladányi Zoltán
• Nagy József Attila
• Nóvé János Máté
• Purnhauser Karolina
• Szántó Rita
• Dr. Torma Zsófia

Gratulálunk a vizsgázóknak!

2017. február 4-én, a Molnár János sensei (5. dan) által vezetett HBSE edzőtábor keretében a Misogi Aiki Dojo tagjai megérdemelten szerezték meg a következő kyu-fokozatokat:

3. kyu

Csorba Attila
Slemmer Balázs
Tóth Zoltán
n

n
4. kyu

Bartos Fruzsina
Füredi György
Gyárfás Bolivár
Pusztai György
Tóth Viktor
n
n

5. kyu

Bócsa István
Fodor Renáta
Kovács Andrea
Nagy Máté
Polla Adrienn
Sötét Csongor
Urbancsok Kata
n

n

n

Gratulálunk a vizsgázóknak!
n

Yamada sensei 2016. augusztus 20-án kezdődött bernaui (GER) edzőtáborában Becze Zsolt barátunk, a Misogi Aiki Dojo dojovezető-helyettese megkapta a 4. dan (Aikikai) fokozatot.

Zsolt ezt a fokozatot már igencsak kiérdemelte az Aikidóért, a Misogi Dojóért végzett lelkiismeretes, kitartó és magas szintű munkájával!

Szívből gratulálunk!

2016. május 21-én, Márton Imre (5. dan) és Molnár János (5. dan) sensei-ek vezette HBSE edzőtáborban kiváló teljesítménnyel, megérdemelten szerzett újabb dan fokozatot a Misogi Aiki Dojo 5 aikidokája:

3. dan

Stoia Csaba
Tóth Zoltán

n

2. dan

Borhy László
Molnár Gábor

n

1. dan

Géczi Szabolcs

Gratulálunk a vizsgájukhoz!

Idén is elérkezett a pillanat, amikor a padavanok, jedi lovagok és jedi mesterek egy maroknyi csapata belevetette magát a természetbe, és az Endor bolygó Jásdú nevű tartományában megtartotta szokásos évi tavaszi felkészülési táborát annak érdekében, hogy a Galaxisban továbbra is fennmaradjon a béke és a harmónia. S ez az esemény éppen egybeesett a Nihon-koku tartomány híres-neves cseresznyevirágzás ünnepével, melyet a nihoni jedik évezredek óta ez idő tájban ünnepelnek, így kétszeresen is különleges volt ez a tábor.

Javarészt padavanoktól fehérlett Jásdú egyik kis tisztása, mikor a hibokken és és hijo – fény bokken és fényjo – forgatásának tudományát okították mestereink, Kárpáti és Becze mester.

A reggelek, mint mindig, most is a “szégyen a futás, de hasznos” gondolat jegyében teltek. Mondanom sem kell nem sok jedi/padavan szeret futni, még ha az a taktikai felkészülés része is. A galaxis őrzője nem futamodhat meg semmilyen körülmények között, ám jó erőnlétben kell lennie, hogy ezt meg is tudja tenni.

Az Endor Jásdú tartományának sajátossága, hogy gyönyörű zöld minden, amerre csak lát az ember, de néha hűvös, szelős, esős tud lenni, ami még egy harcedzett jedi lovagot is próbára tesz, nemhogy egy padavant. Jól lehetett látni a sok, hidegtől reszkető tekintetet az edzések közötti pihenő időkben. Ezúttal csupán 10-12 °C, és igen szeles időt adott nekünk az Erő.

Az étkünket magunk főztük mindenféle galaktikus hozzávalóból, így sikerült közös Erővel egy nagy adag sóletet – a Phaseolus Vulgaris bolygó egyik kedvenc eledele -, és valamilyen Capsicum csillagbeli félig leves, félig főzelék állagú paprikás, krumplis, kolbászos, füstölt húsos finomságot is előállítanunk. No nem panaszkodásként mondom, hiszen olyan kitűnően sikerültek ezen étkek, hogy alig marad valami a jedi kondérokban egy-egy étkezés után.

Ezúttal a jedi dalárda elmaradt ugyan, mivel fő hangulatmester barátunk épp Hungaricum tartományban tett koncertkörutat.

Bár Becze mester időnként a szigorúság “álarcát” öltötte magára, a fegyelmezéssel néha voltak problémák, ilyenkor emlegettük is – akik ismerjük – Rege parancsnok híres szigorúságát, és azon elmélkedtünk, ha itt lenne, most nem tudnánk elmélkedni a parancsok sűrűjének teljesítése közben.

Edzéseink változatosak és színesek voltak, a tapasztaltabbak még két fénykardos technikákat is tanultak, ha a gonosz sith lovagok előveszik két élű kardjukat, méltó ellenfélre találjanak. Az újonc padavanok pedig elsajátíthatták a 10 lépéses formulát Mondik parancsnok útmutatásai alapján, melyet nagyon szépen meg is tettek. Sajnos kisebb balesetek idén is előfordultak, de pár lila ütődésen, és kificamodott ujjon kívül nem szenvedtünk nagyobb károkat.

Ugyan Obi-Van és Quigon mesterek szellemét már nem láthattuk magunk körül lebegni (csak Yodáét és O-Sensei-ét), úgy vélem büszkén tekinthettek le összegyűlt kis csapatunkra az örök béke és harmónia mezőiről, és megnyugodva látták: a Galaxis rendjét mindig lesznek, akik fenntartják.

A magam részéről csak annyit mondhatok, ismét egy nagyszerű táboron vehettem részt az Endoron, melynek hatását nem csak szívemben, de végtagjaimban is erőteljesen érzem. S ezúton bíztatok arra mindenkit, aki érzi magában az Ki jelenlétét, hogy legközelebb ő is tartson velünk felkészülési táborunkra.

A Ki legyen veletek!

Fotók: Madák Zsolt

Betegség miatt tegnap csak aktív szemlélőként tudtam – mitori keiko – részt venni az esti edzésen, amit ezúttal nem Kárpáti Gábor sensei, hanem Kátay-Németh Vilmos, 1. danos, vak Aikido mester tartott számunkra. Maga az ötlet egy tavalyi filmest során fogalmazódott meg bennünk, hogy mi lenne, ha kipróbálnánk a “fehér kard” módszert egyszer saját tatamin is.

Aki még nem tudná kicsoda is Vili, annak mindenképpen ajánlom a Fehér kard című HBO gyártásban készült dokumentumfilm megtekintését, mely róla és az általa kidolgozott módszerről szól.

Nem nagyon örültem neki, hogy hétvégén lebetegedtem, de sokan mondták, hogy nem csak aktív résztvevőként lehet tanulni az edzésekből, hanem aktív figyelőként is.

Vili megközelítése már a bemelegítésnél különbözött kissé a nálunk “hagyományosan megszokottól”, hiszen kardió részekkel volt teletűzdelve, semmint elmélyült légzésekkel és nyújtásokkal. Sok szökdelés jobbra, balra, előre, hátra, fekvőtámaszok különböző lendülettel és ukemik a nem látók megközelítésével, két kezet lerakva, máshogy érzékelve a tatamit.

Mivel elég sokan összegyűltek a dojóból, ezért csak lépcsőzetesen lehetett például a gurulásokat végrehajtani, de ez nem szegte kedvét senkinek.

Fura volt látni – pedig teljesen logikus, ha belegondolok -, hogy egy vak ember sokkal inkább belülről dolgozik, nem pedig kívülről, nagy köríveken, ami számunkra evidens lenne. Mivel a fehér kard egy önvédelmi harcművészeti rendszer, itt a cél nem a szépség és a technikai tökéletesedés – persze ezt sem lehet elhanyagolni -, sokkal inkább a hatékonyság, ergo, aki egyszer földre került, az ne tudjon többet felkelni, illetve ha valaki meg akar támadni, olyat mutassak neki/rajta, ami elegendő fájdalmat okoz, hogy támadási szándékától elrettentse.

Voltak összekapaszkodós, fojtásos technikák, aikidókáink is kipróbálhatták a muay thaiban – thai box – bevett könyököléseket, térdeléseket és combrúgásokat, ami nem kifejezetten a klasszikus ueshibai úthoz tartozik.

Eleinte azt láttam a tekintetekben, hogy ezek a technikák számunkra furcsák és szokatlanok, nagy szemöldök felhúzások közepette nyugtázták többen a látottakat, de aztán valami furcsa módon mindenki felszabadultabb lett, átadta magát a küzdelemnek, a harci szellemnek, és felszínre törtek az “elnyomott belső fenevadak”. No persze ez nem azt jelenti, hogy vérengzés folyt a tatamin, de a harc szelleme megmutatta magát.

Kárpáti Gábor sensei például teljesen átadva magát a harci szellemnek hajtotta végre a könyököléseket, térdeléseket, vagy például Holod Jenő is, akit nem a legkönnyebb stílusáról ismerünk, láthatóan élvezettel kóstolgatta a “mi is működik a gyakorlatban” elvét akár ukeként, akár toriként.

Érdekes volt látni, hogy Vili a technikák előtti bemutatók során ugyanolyan hévvel és lendülettel rúgott és ütött, mintha éles helyzetben lett volna. Azt persze nem kétlem, hogy korántsem adott bele annyi erőt vagy lendületet, de érezni lehetett a súlyát a látottaknak, még nekem is, nem hogy az ukéinek.

Sajnos annak ellenére, hogy mindenki vigyázott a másikra, történt a tatamin egy fájdalmas összekoccanás és egy lábujj is kifordult a helyéről, de harcművészet lévén ilyen sérülések minden elővigyázatosság mellett is történnek.

Azt viszont bizton elmondhatom, hogy mindenki arcáról a felvillanyozottság, a szinte gyermeki öröm sugárzott, mikor az egyes technikákat hajtotta végre.

Számomra a legnagyobb tanulság az volt, hogy nincsen egy egységes út vagy irány, amin mindenkinek mindenképpen mennie kell, egyéni utak és irányok vannak, melyek mind ugyanoda – s ez most nem Róma – vezetnek. Valahol olyan ez, mint a különböző Isten-értelmezések, az egyes vallások, irányzatok ugyanarról az egy Istenről beszélnek, mégis különbözőképpen közelítik őt meg.

Amikor eljön az újabb edzés, a “megszokott” módon ugyan, de már egy újfajta szemléletmód, tudás birtokában léphetünk fel az életet jelentő tatamira.

Február 6-án a HBSE edzőtáborában a délelőtti edzést a szövetség technikai vezetője, Molnár János sensei vezette, amit délután kyu vizsgák követtek.

A Misogi Aiki Dojóból sikeresen vették az akadályt a következő vizsgázók:

2. kyu
ifj. Fehér Gábor
Smodics Roland

3. kyu
Dubecz Sándor
Jenei Katalin

4. kyu
Csorba Attila
Heitmann Attila
Legény László
Pető Richárd
Slemmer Balázs
Szén István
Tóth Zoltán

5. kyu
Görbe Dávid
Göőz Tibor
Gyárfás Bolivár

Gratulálunk!

Az Asagao újévi jótékonysági tábort a székesfehérvári Zentai Mitama dojo megsegítésére szervezte Torma Antal (2. dan, Aikikai – Asagao Dojo), melyen több hazai aikidós szervezet – köztük mi is, a Misogi Aiki Dojóval – képviseltette magát.

Az edzőtábor szomorú okát az adta, hogy 2015 novemberében (valószínűleg nem véletlenül) leégett a fehérvári Deák Ferenc Szakképző Iskola tornaterme, ahol Magyar sensei az edzéseit tartotta – benne a dojo teljes tatami-készletével.

Az alábbi videón az edzőtábor rövid összefoglalója látható:

Az edzéseket vezették (zárójelben a videó időpontjai) :

n

n

n

n

n

n

m

n

Ez az évkezdő edzőtábor kiváló példája volt annak, hogy egy jó célért, a technikai eltérések ellenére is megvalósulhat az összefogás a különböző magyar Aikido szervezetek között.

Ezúton is kívánjuk Magyar senseinek és a Zentai Mitama Dojónak, hogy mihamarabb pótolni tudják nélkülözhetetlen tatami-készletüket!

Aikidóban gazdag, boldog Újévet!