Elöljáróban el kell árulnom, hogy utálok vizsgázni és annyira drukkos szoktam lenni, hogy általában nem a legjobb formámat hozom a vizsgák alatt. Írhatnám, hogy nem volt ez másképpen a július 4-i – minő freudi egybefüggés a függetlenség napjával –, pénteki 6. kyus vizsgámon sem, de az nem fedné a teljes igazságot.

Ami igaz, az igaz, a tábor előtt számos HBSE és nem HBSE klub edzését látogattam, hogy nehogy kiessek vékonyka kis formámból, amit év eleje óta sikerült megszereznem és nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy javítsak még 6. kyus tudásomon, főképpen uchi kaiten nage ura és sankyo ura vonatkozásban.

Bár mindenhol bíztatást kaptam, hogy menni fog a vizsga, valahogy mindig úgy vagyok vele, hogy a bíztatást, dicséretet elosztom kettővel, aztán hárommal, a kritikákat pedig szó szerint magamra veszem, így nem voltam teljesen nyugodt e tekintetben.

Ezt mi sem mutatta jobban, minthogy Attila – rockerzsolti – barátommal még a vizsgát megelőző második estén végigmentünk a vizsgaanyagon és az előtte való estén is azon tanakodtunk vajon megtegyük-e újra. Ezen a drukkon egész jól szórakozhattak a Misogi Aiki Dojo hakamásai, mert még húztak is minket, hogy általában mindig van valaki, aki megbukik a vizsgán és tényleg vegyük komolyan a dolgot. Aztán persze széles mosollyal az arcukon közölték, hogy lazítsunk már egy kicsit, fel vagyunk készülve, nem lesz ott gond. Attila e tekintetben nyugodtabb volt nálam, de azért a nagy napon kis idegesség rajta is látszott.

Mikor pénteken felébredtem más sem járt az eszemben, mint a vizsga, és az előtte való edzést ugyan végigcsináltam, de az agyam folyamatosan kattogott, az arcom meg egyre sápadtabb lett, a gyomrom szinte görcsben állt. Akkor aztán mondhatták nekem, hogy lazítsak, menni fog. Egészen eltartott a vizsga kezdetének pillanatáig az idegesség és utána valami nyugalom és koncentráció telepedett rám és elszállt belőlem az idegesség. Egy nyíregyházi, magamhoz hasonló jó kötésű sráccal raktak össze, akivel előtte még soha nem edzettünk, pedig fel voltam készülve rá, hogy Attila – vagy egyik, vagy másik – lesz a vizsgapartnerem. Az egymás felé való meghajláskor majdnem összefejeltünk, de sikerült mentenem a helyzetet egy kisebbfajta hátrahúzódással.

Szerencsére először toriznom kellett a technikákat, így összeszedettebben, légzési nehézségek nélkül csinálhattam őket. Mikor elhangzottak a különböző nevek, nem kellett már megállnom és gondolkodni vajon miről is beszélnek, az agyam, a testem automatikusan kezdte csinálni őket. Nem tudom kívülről milyen lehetett, de belülről úgy éreztem minden a helyén van. Persze azért a hibák közül, amiket vétettem, egyet-kettőt észrevettem, például amikor az irimi nagénél olyan nagyot léptem, hogy majdnem a lábamra esett az ukém.

Mikor következett az ukézés még akkor is nyugodt voltam és a tőlem telhető legpontosabban, nem ellenállva, sőt még kicsit segítve is a torit hajtottam végre az eséseket, gurulásokat. Azt kell mondjam, hogy ennek a résznek a közepe, vége fele érzékeltem némi levegő veszteséget, de szerencsére még kezelni tudtam a dolgot. Mikor elhangzott a shomen uchi jiu waza felkiáltás, akkor kicsit megkönnyebbültem, hogy nem toriként hallottam, mert kábé az irimi nagét tudtam volna belőle megcsinálni és talán az ikkyót, na meg persze, ha ikkyót, akkor már sankyót is. De talán úgy volt jó, ahogy volt, mert a partnerem jól megoldotta a dolgot.

Volt egy pont, ahol állítólag „kereszten szenvedő Krisztus” ábrázattal kinéztem Tóth Zoliékra, mintegy azt sugallva, segítsetek, mikor lesz vége, és éreztem is, hogy fogytán a levegőm, de nemsokára eljött a vizsgát záró kokyu ho és meghajlás.

Mindezeket végigélve mérlegeltem a lehetőségeket, ám minthogy nem láttam nyilvános diploma tépést a vizsgabizottságtól később, ezért arra gondoltam talán meglesz az a 6. kyu, és lássatok csodát meg is lett, ahogy velem együtt még 11 misogis, és számos nem misogis társamnak is.

Tudom, hogy ez a szint még nem jelent semmit csak az utam legelejét jelzi, ám mégis örülök neki, hogy sikeresen abszolváltam a vizsgát, legnagyobb félelmeim ellenére is. S csatlakozva Békési Péter sensei gondolataihoz, igyekszem méltó tagja lenni az aikidós közösségnek, és minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy épüljön, és még sok-sok ember megtapasztalhassa milyen kiváltság és fantasztikus dolog a tagja lenni.

Sikeresen lezajlott Donovan Waite sensei edzőtábora, amit idén Fonyódon, a Mátyás Király Gimnáziumban  rendeztünk. A suli aulája nem mindennapi, holmi tornatermi, hanem "ünnepélyesebb" hangulatot teremtett az edzéseknek, bár hétvégére a hely már-már kezdett szűkösnek bizonyulni. Ez azonban jó, mert azt mutatja, hogy milyen sokan voltunk! 🙂

Az edzések harangjátékra indultak, ugyanis a szemben lévő kistér zenélő óráját Donovan sensei mindig szépen kivárta.

Majd  a gyakorlás során azt kaptuk, amit már eddig is tapasztaltunk Waite mestertől: Aikido, ami a csövön kifér - dinamikusan, pontosan és magyarázatokkal jól alátámasztottan. Aki uke-közelből már megtapasztalta Donovan technikáit, annak nem kérdéses többé, hogy "működik-e" az Aikido kisebb, nagyobb, súlyosabb vagy könnyebb partnerrel is.
Higgyük el, működik... és ahogy Donovan bemutatta - egyáltalán nem durván, de választási lehetőséget nem hagyva az ukénak -,  érezhetővé vált az Aikido "ereje". (Ki-power 🙂 )

A tábor elején dan vizsgákra is sor került. Dojónkból 1. danra sikeres vizsgát tett Sándor Ildikó

és dr. Borhy László (bal alsó sarokban, mint tori). Ildivel és Lacival 19-re nőt a Misogi kötelékében dan vizsgát tett aikidokák száma. Balázs előző este egy sajnálatos mozdulat miatt kisebb sérülést szenvedett, így neki idén kimaradt a 2. danos megmérettetés.

Pénteken délután kyu vizsgákat is rendeztünk, ahol a Misogi Aiki Dojóból sikeres vizsgát tettek:

4. kyu-ra:
Smodics Roland

6. kyu-ra:
Ács Evelin,
Heitmann Attila,
Kovács Attila,
Legény László,
Nádor Tamás,
Papp Marcell,
Pető Richard,
Slemmer Balázs,
Szécsi Gábor,
Tamás László,
Tóth Zoltán

Minden sikeres vizsgázónak gratulálunk! (Sajnos a kyu vizsgáról még nem kaptam képeket.)

A tábor végén a Misogi tagsága is fölkérte a Mestert egy csoportképre:

Jó hangulatú, szakmai szempontból igen tartalmas táboron vettünk részt - ha nem voltál, jövőre ki ne hagyd!

Fotók (c) Megyesi Gábor, Pető Richárd
(facebook.com/gabor.megyesi.5?fref=photo)

edzésről írok most nektek – legalábbis ebben a tanévben –, mely megtartatott 2014. június 12-én, csütörtökön, a Budapest XI. kerületi Bárdos Lajos Általános Iskola tornatermében és egyik szabadtéri pályáján.

A szabadtéri, műfüves pályán most kivételesen az aikidó helyett voltak, akik fociztak. Mivel ez a nap egybe esett a foci vb kezdetével is, ezért talán azt is mondhatnám, stílszerűen.

Szokásomtól eltérően ezúttal én értem legelőször a tett színhelyére, elég korán, fél órával az edzés kezdete előtt és egy negyed óra elteltével, mikor nem jött senki, elkezdtem aggódni, talán én tartom, veszek részt az edzésen egyedül. A lelkem mélyén azért tudtam, hogy ez nem fordulhat elő.

Első fecskeként idősebb – csak a megkülönböztetés miatt – és fiatalabb Fehér Gábor jelentek meg az öltözőben, focilabdával a kezükben, feltévén a kérdést, ugye én is focizok. Mikor vettem elő a gí nadrágot és felsőt a táskámból, kicsit elszontyolodtak, mondván remélhetőleg nem kettőjüknek kell két csapatot alakítaniuk. Aztán lassan-lassan elkezdtek szállingózni a többiek is, úgyhogy 10 percen belül egész népes csapat gyűlt össze.

Mivel ezúttal a kezdő és haladó edzés együtt lett tartva, így már az elején is sokan voltak hakamások is. A nagy hőségre való tekintettel ezúttal kevesen vették fel fekete nadrágszoknyájukat, amit meg tudok érteni, hiszen sima gíben is azt hittem megpusztulok, olyan melegem volt.

Ezúttal Földi Zoli sempai tartotta az edzést, illetve a 19.30-kor kezdődőt Becze Zsolt sempai. Mivel azonban Visky Balázs a 2. danjára készült, ezért Zoli vele foglalkozott a bemelegítés és „kötelező” ukemi körök után. Minket, 6 kyu-ra készülőket, Géczi Szabolcs instruált. Meg kell mondjam, Szabolcs igen következetes, ügyes, és amennyire én meg tudom ítélni technikás aikidót űz, és nagyon jó tanácsokat is ad. Ha egyszer arra adja majd a fejét, hogy ő is tanítani fog, szerencsések lesznek azok, akik nála tanulhatnak.

Gyakoroltunk sankyo omotét és urát, uchi kaiten nagét, ikkyót, – csak úgy fújásképpen - iriminagét ai hamniból és shomenuchiból, kotegaieshit és még shihonagét is. Minthogy az edzés egy rövid szünettel 18 órától 20.30-ig tartott, így időben mindez belefért. Elhallgatnám az igazságot, ha azt mondanám végig bírtam a tempót a nagy hőségben. Az utolsó negyed órában bizony már a tatami széléről szemléltem, ahogy Balázs, Zoli és Zsolt különböző szabadulástechnikákat gyakoroltak a 2. danos vizsgára, Balla Beáék jo-s mozdulatsorokat, Holod Jenő és Füredy Gyuri 5. kyus technikákat, a többiek pedig 6. kyu-sakat.

Már ezerszer leírtam és talán unjátok is picit, de tipikus hibák még mindig vannak az alap technikákban. Például irimi nage uránál Szabolcs felhívta a figyelmünket rá, hogy billentés után a karunkat nem engedjük le, hanem magunk előtt tartjuk, mert leengedett karral utána igen nehéz levágni a technika végén. Aztán sankyonál meg kell, hogy legyen levágáskor a tenkan is, azt ne hanyagoljuk el, uránál pedig nagyon figyeljünk a tenkan irányára. Ugyanez vonatkozik az uchi katien nage ura változatára. Illetve itt ne feledjük el kibillenteni az ukét levágáskor és földig vezetni, mert különben ez sem lesz igazán sikeres és szép a végrehajtására nézve. Azt is hangsúlyozta, hogy a tori tartsa meg a tegatanát, az egész mozdulatsor folyamán, mert különben az uke túl közel kerül, és akkor bevisz egy atemitm, vagy valamilyen módon visszatámad és a technikának lőttek. Amit még ezeken kívül Szabolcs kiemelt az, hogy legyen bár a technikánk lassabb, de a folyamatosságot soha ne hagyjuk elveszni amiatt, hogy éppen akkor gondoljuk ki a következő mozdulatot. Az pedig létfontosságú, hogy fejben legyen meg az egész vizsgaanyag, és akkor nem lesz baj.

Jenő, mikor vele gyakoroltam a kotegaieshit, szintén felhívta a figyelmem a tegatanára, a billentésre és a megfelelő levágásra.

Mindezek után még bedobtunk pár korsó sört a srácokkal a közeli MU Színházban és annyira jó volt a parti, hogy Janával és Attilával – aki tűzoltó, de a vezetéknevét nem tudom – Kovács Attilánál, avagy Jenő szerint Rocker Zsoltinál kötöttünk ki, ahol eszmecserénket különböző frontokon folytattuk, de itt is nagy hangsúlyt kapott az aikidó. Attila még „Pavarotti kedvence” bolognait is készített nekünk, amit hajnali 3-kor nagy elánnal el is fogyasztottunk.

Remélem a fonyódi edzőtáboron kívül is lesz alkalmunk összejönni a srácokkal, akár aikidó témakörben, akár csak barátilag, mert az a két hónap nagyon hosszú lesz nélkülük.

Mondhatnám, hogy jövőre, veletek, ugyanitt, de az csak iskolai évkezdet lesz és nem tényleges, mikor remélhetőleg újra nyílik Misogis tudósításaim tárháza.

Addig is jó nyaralást mindenkinek és a technika legyen mindenkivel.

Kedves Rege és Zoli!

Avagy Törpit, és Manót is írhattam volna, ha lazábban akartam volna kezdeni ezt a levelet. Ne izguljatok, nem leszek hosszú, csak meg szeretném nektek köszönni a meghívást a veresegyházi református templomban tartott esküvőtökre, melyről szokás szerint majdnem megint elkéstem. Mármint nem az a szokásom, hogy a ti esküvőtökről állandóan elkések, hanem inkább az, hogy az adott időpontban hirdetett eseményekről.

Minthogy épp kiszámoltam az időtartamot Google Maps „barátom” figyelembevételével, ami ahhoz kell, hogy a budapesti, tizenegyedik kerületi Mezőkövesd útról eljussak a veresegyházi Kálvin térre, így csak akkor értem oda, mikor már ti bevonultatok a templomba. A templomba, mely nagyszerűen karbantartott – avagy szépen felújított – kis református templom Veresegyház közepén, egy gyönyörű parkkal és mellette a Református Általános Iskolával.

Oda fele úton azon ábrándoztam hatalmas fantáziámmal, hogy hány ikkyo-t, sankyo-t, vagy irimi nage-t fogok látni tőletek, de aztán kapcsoltam, mint Rózsa Gyuri annak idején, és rájöttem, hogy túl nagy a fantáziám és valószínűleg ilyen nem lesz. Azért nagy hangulatfokozó lett volna, ha hirtelen lerántottátok volna magatokról felső, „álca” ruhátokat és hakamában, a dojo szabályainak megfelelően zajlott volna a szertartás.

Igaz ugyan, hogy akkor azt Kárpáti Gábor Csaba sensei vezette volna le, és valószínűleg a Magyarországon nem lenne érvényes, de ez ugye egy más kérdés.

A szertartás szép volt, ahogy Rege, te gyönyörű voltál – ragyogtál – , Zoli, te pedig nagyon elegáns voltál, és nem tudtam nem észrevenni a szemeidből sugárzó boldogságot. Ugyan azt mára már elfelejtettem – és a noteszembe sem írtam fel – hogy a tiszteletes a Bibliából melyik idézetet idézte, de arra emlékszem, hogy az egyes-, kettes-, hármas fonálról volt benne szó. Arról, hogy a kettes mennyivel erősebb, mint az egyes, a hármas meg szinte eltéphetetlen, ahol Jézus Krisztus is benne van a „képletben”. Illetve volt némi – talán freudi elszólás – a többnejűségre vonatkozóan, ám erre rögtön felfigyelt az egész gyülekezet.

Köszönöm a szertartás utáni szeretet vendégséget, és azt, hogy ha csak egy gombostű fejnyi részt, de még a közös fényképekből is vállalhattam.

Nagyon sok boldogságot, bő gyermekáldást és harmonikus, aikidóban is gazdag további életet kívánok nektek!

Kezdő aikidós társatok:

Pető Ricsi

Néha ugyan az az érzésem, hogy írásaimban ismétlem önmagamat, ám ez nem akadályoz meg abban, hogy megírjam őket. A csütörtöki edzésen, melyet Mondik Attila sempai tartott, – reméljük nem azért, mert Becze Zsolt sempainak annyira beállt a nyaka, hogy nem tudott jönni – az előző próbavizsgán még mindig jelentkező gyengeségek kijavítása volt soron.

Azok az ukemik

Érdekes volt látni, ahogy a többiek gurulnak, már majdnem úgy csinálják, ahogy a „nagyok”. Így, hogy volt alkalmam figyelni, nagyon tetszett, amit láttam. Bár ilyen biztos lennék a sajátoméban is, s talán egyszer – ha Gábor sensei engedélyezi – AikiMagos pályatársaim videóra rögzítenek egy alkalmat, és akkor mindenki számára nyilvánvalóvá válna, milyen is az aikidója kívülről nézve.

Az irimi nage rejtélyes világa

A gyakolatok sorát az aihamni katate dori irimi nagéval kezdtük, melyet legelőször Szabolccsal, majd Katával, és végül Attilával végeztem. Szabolcs felhívta a figyelmem, hogy a kezemet, amivel levágok, magam előtt emeljem, és onnan vágjak le nagy ívben, ne pedig hátulról, illetve arra is, hogy ne kaszáljak. Kata az uránál a billentést nem érezte teljesen tökéletesnek. Még Attila sempai is felhívta a figyelmem rá, hogy az irimi nage uránál nem kell földig vinni az ukét, hogy aztán onnan álljon fel, elég csak kontrollálni őt, megforgatni, majd levágni. Ha pedig mégis földig akarom billenteni, akkor azt középpontom süllyesztésével érjem el, ne pedig hajlással. Mert ugye a szamurájok se nem kapálnak, se nem kaszálnak.

Egy kis csavar

Eztán „megfejeltük” annyival a technikát, hogy shomen uchival kezdtünk, nem pedig ai hamnival. Érdekes az ahány mester, annyi szokás, mert Attila sempai itt annyit mondott, hogy amikor toriként hárítom a shomen uchi-t, akkor nem kell előre billenteni az ukét, és onnan billenteni a hátsó vállamra, elég csak hárítani a shomen uchit, aztán kibillenteni az ukét oldalra, majd folytatni a technikát. Érdekes, hogy mikor Attila sannal gyakorlok, sokszor áll meg előttem, mint egy kőszikla, és általában igen nehéz kibillentenem, vagy bármit is csinálnom vele. Ez alapvetően idegességgel szokott eltölteni, ami aztán oda vezet, hogy elkezdek kapkodni, és hibát-hibára halmozok. Úgy éreztem, most is volt pár ilyen mozzanat, amikor párban voltunk.

Sankyo

Majd jött a sankyo, főként ura, amit Lacival csináltunk és kellett kis idő mire eljutottunk a helyes levágáshoz a technika végén, illetve ahhoz a felismeréshez, hogy a torinak soha nem fordít hátat az uke, hiszen ő a támadó, és nem akar kiszolgáltatott helyzetbe kerülni.

Az a bizonyos…

Mikor már kezdtük élvezni a helyesen végrehajott sankyo urát, akkor következett az uchi kaiten nage, abból is inkább az ura, mert állítólag azt mindig „elsunnyogjuk”. Ugyan nem sokkal másabb, mint az omote, de azért mégsem mindegy, hogy toriként hogyan léped a tenkan, fordítod az ukét és kontrollálod közben, ahogy az sem, hogy miként gurítod el. Ukeként meg az nem mindegy, hogy mindezt hogyan reagálod le. Ezúttal végig csak ukéztam, mert Fehér Gábor sempai a gyakorlat alatt végig Balázs technikáját csiszolgatta, a kézátvételtől kezdve, a levágáson át, az uke megfelelő kontrollálásán keresztül, a helyes tenkan lépési technikáig bezárólag.

Az út tegyen boldoggá, ne a győzelmek

Sajnálom, hogy már csak egy edzés lesz a vizsgáig, mivel még mindig nem vagyok teljesen biztos magamban a 6. kyuval kapcsolatban, ám az is igaz, hogy sokszor van az életben, mikor nem lehet 100%-ra menni. S mivel az aikidó maga az élet, ezért meg kell tudnom birkózni ezzel is. Az aikidó tényleg nem könnyű út, és abban is biztos vagyok, hogy még sok-sok legyőzendő akadály áll előttem, beleértve saját magamat is.

Lassan, így már csütörtökhöz közelítve talán sokak számára a feledés homályába veszik a hétfői edzés, de nem számomra.

A szokásos „hadrendben” kezdtük 18 óra után valamivel a délutáni alkalmat. Bemelegítés, gurulások, amit a még mindig fájós vállam miatt csak 35%-ban csináltam végig, a yoko ukemiket és a mae ukemiket nem mertem bevállalni. Milyen szép is ez a kifejezés és mennyire találó: bevállal. No, de nem azért kezdtem bele ebbe a cikkbe, hogy filozófiai fejtegetésekbe bonyolódjak.

Ezek után következtek a még mindig bemelegítő, átmozgató gyakorlatok, melyek közül az első leginkább a kokyu ho-ra emlékeztetett álló helyzetből egy fél tenkannal, és központ ráfordítással. Ezt ahogy gyakoroltuk valahogy nem éreztem meg benne a lényeget, amíg Gábor sensei oda nem jött hozzám és nem ukézott nekem. Furcsa, mert ő ahelyett, hogy megállította volna a kezem a rossz mozdulatnál, inkább mondta, hogy miként folytassam és várta az eredményt. Ez mindenképpen jobban motivált, mint mikor azokkal a haladókkal gyakorlok, akik egy-egy rossz, vagy elhibázott mozdulatnál egyszerűen csak rátartanak, vagy befeszítenek, és nem mondanak semmit, nézik, ahogy küszködöm a végrehajtással. Persze azért utána ők is szokták mondani, sőt mutatni is hol volt a hiba a végrehajtásban, de az nem ugyanaz, mint technika közben rávezetni a helyes útra. Valahogy ez azt mutatja, hiába van 4-5-ször is bemutatása a gyakorlatnak, először még legtöbbször fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá, vagy egy-egy mozdulatot pontosan hogyan is kell kivitelezni.

Utána volt egy eddig nem igazán gyakorolt technika, mikor az uke gyaku hamniban megfogja a tori mindkét csuklóját, majd a tori az első lába felé csinál egy irimit, kitér az uke útjából és a hátsó kezével előre levágva elgurítja az ukét. Itt meglepődtem, mert volt olyan mae ukemim, ahol éreztem, hogy ez az az ukemi, aminek mindig is lennie kellett volna és lennie kellene. A kardkezemen gurultam, a vállam nem fájt a guruláskor, nem az ért le először a földre és sokkal könnyebb is volt felállnom belőle, mint egyébként. A befordulással és az uke útjából kitéréssel azonban voltak kisebb gondok és sokszor inkább dobástechnika lehetett volna belőle, mint gurítás. Ám azért gyakorlunk, hogy megtanuljuk a dolgokat, mert ha úgy születnénk, akkor nem kéne gyakorolni.

Utána volt egy gurításos technika, mikor a tori és az uke gyaku hamniban kezd, a tori tenkant lépve, emeli a kezét maga elé, ezzel billentve ki az ukét az egyensúlyából, majd előre lépve levág, melyből az uke elgurul mae ukemivel. Itt kezdődtek az igazi megpróbáltatásaim, ugyanis Gyula sempaival kezdtem gyakorolni, aki amikor levágott, időnként szabályos bukfencben gurultam el, főleg mikor a jobb kézen – és némiképp – vállal kellett volna elgurulnom. Valahogy féltem, hogy a vállamra esem és az nem lesz túl jó élmény. Gyula meg is jegyezte, hogy igen rosszul gurulok, de miért is. Arra már nem nagyon maradt időm, hogy elmagyarázzam a fájós vállamat féltem, mert addigra vége lett a technikának, inkább csak szégyenkeztem hiányosságom miatt.

S itt jött el az igazi próba ideje, mikoris Gábor párokba állított minket, elmagyarázta a vizsga etikettet és elmondta, hogy most megcsináljuk a próbavizsgát, úgy, mint ha ott lennénk a bizottság előtt. Ez kábé 20-25 percet jelent, amit felváltva kell toriként és ukeként végigcsinálni. Ezúttal Attilával kerültem párba, akivel sokszor gyakoroltam már az edzések folyamán és csakúgy, mint én még ő is sokszor erőből csinálja a technikákat. Szóval jókat szólt időnként mikor én vagy ő a padlóra kerültünk.

Azt kell mondjam nem tudom, hogy jobb volt-e először toriként végigcsinálni, és utána ukézni, de az biztos, hogy a második körre már igen-igen kevés levegőm és energiám maradt, pedig nem is csináltuk olyan gyorsan. Próbáltunk mindketten a folyamatosságra és a pontos végrehajtásra figyelni, de még így is számos hibát vétettünk. Jobb lenne, persze ha csak magamról beszélnék, mert ki vagyok én, hogy megítéljem az ő aikidóját. Azt vettem észre, hogy ezeken a próbavizsgákon olyan, mintha megszűnne körülöttem minden és mindenki, csak a feladatra, és a saját páromra koncentrálok. Így fordulhatott elő, hogy rosszul kihasználva a rendelkezésre álló helyet, Atilla fejét összekoccintottam talán Tamáséval, de aztán már jobban figyeltem erre a tényezőre is. Arról már félve beszélek, hogy az első ikkyonál kibillentem az egyensúlyomból és a levágással és az uke földre vitelével együtt majdnem ráestem Attilára, de ezt tudjuk be a kezdeti zavartságnak. Utána következtek a jól begyakorolt technikák, egészen addig, míg elhangzott az ude kime nage felszólítás, majd mindenki lefagyott, aztán elhangzott mégegyszer az ai hamni felkiáltással együtt, még mindig mindenki állt, aztán hirtelen talán épp a kotegaieshi következett. Így, hogy visszanéztem youtube-on az ude kime nage-t, már tudom miről volt szó, bár én egy másik fajta gurításra gondoltam, ami gyaku hamnival indul, majd tenkan és abból levágás.

Kábé 20 perc után, ami számomra legalább 40-nek tűnt, elhangzott a yame vezényszó, amely a próbavizsga végét jelentette, majd meghajlás és az értékelés meghallgatása. Állítólag alapvetően már jók a dolgok, de azért még van mit gyakorolni, főként az uchi kaiten nage ura-n, talán a shiho nage-t hallottam még és a harmadik technikára már nem emlékszem, melyeket Gábor kiemelt, hogy legközelebb Zsolttal gyakoroljunk még.

Azután, még azon is gondolkoztam, hogy lehet, hogy szinte mindenkinek nagyjából úgy állt a gíje, ahogy előtte, csak az enyém csúszott szét, az öv majdnem alá, és „fantasztikus” felsőtestem is félig-meddig kint. Egyszer tudnám úgy megkötni az övet a derekamon, hogy a ruha felső része ne csúszkáljon ide-oda, akkor elég boldog lennék.

Zsolt az öltözőben elárulta, hogy kábé háromszor akkora erővel végezzük a gyakorlatokat, mint kellene, aminek a legfőbb oka, hogy a lépéseket sokszor csak félig tesszük meg, ahelyett, hogy ha az uke háta mögé kellene lépnünk, akkor oda lépnénk. Aztán nem csoda ha kell az erő a kibillentéshez, vagy a levágáshoz.

Ám búslakodásra azért nincs ok, mert még van két rendes edzésünk, meg egy csomót gyakorolhatunk akár fejben is a július 3-i vizsgáig.

6 kyu-s vizsgámra készülvén vettem részt múlt hét pénteken a Harmónia Budo SE Kinizsi utcai dojójában a második felkészítőmön.

Kezdeti bizonytalanság

Tudom, hogy sokan olvastátok már tőlem azt a mondatkezdést, hogy kicsit tartottam attól az edzéstől, naptól, felkészítőtől, mert alapjában véve is izgulós fajta vagyok, de most még tetézte a dolgot a múlt heti yoko ukemi közbeni rossz esésem miatti vállsérülésem, még nem jött teljesen rendbe péntekre. Úgy gondoltam, elmegyek a felkészítőre és meglátom, tudom-e majd csinálni a dolgokat rendesen, vagy nem. S ha mégsem, akkor leülök a tatami szélére és végignézem az edzést.

Kevés az ismeretlen

Ezúttal nem csak Molnár Sándor sempai foglalkozott velünk, hanem Békési Péter sensei vezette a felkészítőnket. Mondanom sem kell, hogy a Misogi-ból most is többen voltunk, mint az összes többi klubból a felkészítősek. Nem mintha ez nagy probléma lett volna, csak akkor okozott némi zavart, amikor Péter megkért minket, hogy mindenki olyan párt válasszon magának, akivel még nem gyakorolt, és ha lehet másik dojóból, mint amelyikbe jár, mert a saját társainkhoz már hozzászokhattunk. Szerencsére vagyunk olyan sokan Misogi-n belül is, hogy volt olyan, akivel még alig voltam párban, jelesül Papp Marcell. S nem csak aikidós ismeretekkel gazdagodtam, mert ott tudtam meg tőle, hogy a Marci a Marcell becézett formája, és nem a Mártoné, mint azt tévesen nagyon sokan hiszik.

Kezdünk belejönni, bár kisebb csiszolnivalók még vannak

No, de visszatérve a felkészítőre, első feladatunk újdonsült párunkkal, egy próbavizsga szimulálása volt. Nem túl gyorsan, de azért jöttek a különböző technikák bemondásai, mint ikkyo, irimi, uchi kaiten nage, sankyo, shomen uchi, shiho nage, és bár nem mindegyiknek, de soknak omote és ura változata is. Miután mindezt toriként és ukeként is megoldottuk, jött az értékelés. E szerint alapvetően már jól mennek a technikák, ám vannak némi hiányosságok egyes területeken. Az első, hogy a beszédet kéretik beszűntetni vizsga közben, mert a legkisebb formája is bukás, a másik, hogy nem kell minden egyes technika előtt meghajolni a párunk előtt. A vizsga legelején kell egyszer a bizottság, egyszer a párunk előtt meghajolni és egyszer a vizsga végén. A harmadik, hogy gít nem igazítunk vizsga közben, még akkor sem, ha az már mindenhol lóg rajtunk. Inkább igyekezzünk úgy felvenni, hogy ne nagyon mozduljon el rajtunk. Ha mégis nagy gáz lenne, akkor úgyis szólnak a vizsgáztatók, hogy igazítsunk gít. A negyedik, hogy ne vegyük mindig fel a kezdő pozíciót, hanem ukeként álljunk fel, forduljunk szembe a torival és támadjunk. Nincs idő visszasétálni és komótosan elvégezni a technikákat. Valamennyire azért dinamikát várnak el tőlünk a vizsgáztatóink. Technikai szinten a sankyo-nál mikor elvégezzük a tenkannal a levágást, akkor ne húzzuk az uké-t, próbáljuk meg a könyökét picit inkább tolni. Az irimi nage-nál próbáljuk meg az első billentésből megcsinálni a levágást és ne állítsuk talpra az ukét, ahonnan bárhogyan tud támadni. A kotegaieshi is kérdéses volt, mert a végrehajtási mód, ahogy mi tanultunk a Misogiban annyira nem tetszett Békési Péternek, mondván szembe kerülünk az ukéval, ahonnan első dolga orrbavágni minket. Inkább lépjünk tenkant és onnan forduljunk rá a középpontjára, melyből hajtsuk végre a levágást, de úgy, hogy még véletlenül se kerüljünk az ukéval szembe. Tehát a nyitással hátra lépek és közben szabadítok, utána nyitok oldalra és levágok féle változat szerinte jó lehet, de nem a 6 kyu-s szinten. Illetve még azt említette, hogy a shiho nage-hez hasonló nyitással indítani is jó lehet még. Érdekes dolog ez, mert Kárpáti Gábor Csaba sensei, Becze Zsolt és Nagy Gyula sempaiaink pont erre az utolsó verzióra mondták, hogy ez már egy későbbi szint és a Békési Péter által haladó verziósnak tartott változatra, hogy kezdőként azt csináljuk. Mondjuk ezen nem fogunk összeveszni, csak innen látszik, ahány mester, annyi szokás, s nemcsak hogy különböző dojokon belül, hanem még egy dojóban is kicsit eltérően mutatja mindenki a technikákat.

Kötetlenül

Aztán következett párcserével a kötetlen gyakorlás, ahol javítottuk a hibákat, persze párcserével, nehogy hozzászokjunk társunk stílusához. Az uchi kaiten nage-nál a kézcserét viszonylag többet magyarázta Péter, hogy nem kell háromszor is kezet cserélni a technika folytán, csak egyszer, de azon kívül túl sok dolgot nem fűzött hozzá.

Csináltunk shomen uchi irimi nage-t is, és ott engem külön megkértek rá, hogy az uke billentését a hátsó vállam irányába tegyem meg a kitéréskor és ne rántsam előre, mert onnan nehéz hátrafele levágni anélkül, hogy egyensúlyi helyzetbe hoznánk őt.

Gyorsaság kérdése

A shomen uchi kotegaieshimnél pedig a kitéréses technikámat kifogásolták ismét, amit a normál edzés keretein belül szoktunk gyakorolni, így áttértem az ura változatra, azaz tenkant lépve, nyitva és ráfordulva az ukéra vágtam le. Érdekes volt, hogy amikor Nádor Tomival csináltuk a technikát, akkor Molnár Sándor sempai odajött és az átfordítást bemutatta rajtam, akkor minden igyekezetem ellenére úgy megcsavarta a fájós vállam a technika végi leszorításként, hogy alig tudtam a másik kezemmel a tatamit ütni, hogy „nekem már nagyon jó”. Illetve jött a „hipnotikus” fordítás, miszerint elég annyit mondani fordulj és én már fordulok is. J Aztán felbukkant Békési Péter is és ismét megmutatta a dolgot rajtam, s ezúttal a fordításnál tekert egy olyat a karomon, hogy kisebbfajta szikrákat szórtak a szemeim. S mikor csalódottságomnak hangot adtam azt mondta így legalább gyorsabban átfordultam. Ez a gyorsaság visz engem a sírba, pedig alapállapotomhoz képest már így is sokkal gyorsabban mennek a dolgok, de az ember rövid idő alatt nem lesz lajhárból kengyelfutó gyalogkakukk, bármennyire igyekszik is.

Próba és értékelés

Mikor mindezeket végigvettük, akkor jött egy újabb próbavizsga rész, ahol már volt jiu waza shomen uchi és aihamni is. Azért csak fejlődünk valamennyit, mivel ezután az értékelésnél már nem mondták azt, hogy az összes előtte elkövetett hibát újra elkövettük, bár azt megemlítette Péter, hogy a shomen uchiból nem csak irimi nage-t lehet csinálni, hanem mondjuk kotegaieshit is, vagy ne adj Isten még sankyo-t is, illetve az aihamni technikákat is kicsit jobban variálhatnánk.

Házi feladat

Házi feladatként kiszabott ránk napi 20 irimi-t, 20 tenkant, 20 irimi tenkant, 20 nage-t – amiről eddig azt sem tudtam, hogy egy lépésfajta – és kérte, hogy az uchi kaiten nage-t gyakoroljuk minél gyakrabban, amikor csak tudjuk. - Közben kaptam a kiigazítást, hogy kaitenről volt szó, ahol én nage-t írtam, mert a  nage dobást jelent. A szerkesztő -

Szerintem

Alapvetően sok kis apró dolog van, még aminek össze kell állnia a vizsgáig, de én bízom benne, hogy össze is fog, mert azért azt Péter is elismerte, hogy nagy gondok nincsenek már a technikai végrehajtással. Azt már csak én teszem hozzá, hogy ha a gyakorlatok végén levő leszorításokat is tökéletesen meg tudnánk csinálni, tényleg minden sínen lenne a július 3-i kyu vizsgára.

Ismét hazánkba látogat Yamada sensei vezető tanítványa, Donovan WAITE shihan (7. dan).
Ezúttal az edzőtábor Fonyódon lesz, az alábbi kiírás szerint.

 

Az év első HBSE-s edzőtáborában, február 8-án délután sikeres kyu-vizsgát tettek dojónk tagjai, ahol 109%-os teljesítményt nyújtottak. 🙂
A 100%-on fölüli teljesítményt az indokolja, hogy eredetileg Balla Bea "csak" kisegítőként állt be az 1. kyu-s vizsgán, ám teljesítménye maximálisan meggyőzte a vizsgabizottságot, akik 1.kyu-s elismeréssel jutalmazták a felkészültségét.
Karakas Barnabás, legifjabb dojo-tagunk pedig 5 hónap edzés után vágott neki a vizsgának, és derekasan helyt állt!

Mindannyiuknak gratulálunk!

1. kyu
Balla Bea

2. kyu
Géczi Szabolcs
Holod Jenő

3. kyu
Saly Miklós

5. kyu
Árvay János
Smodics Roland
Szén István
Takács Lajos

6. kyu
Darabos Edvárd Konrád
Füredy György
Karakas Barnabás
Koblász Tamás

Ez az év is eltelt, Aikidóban gazdagon!

Az instruktorok nevében is mondom, hogy jó látni a kezdők lelkesedését, nyitottságát és persze azt a folyamatos fejlődést, amit edzésről edzésre, hétről  hétre mutatnak. Nagyszerű érzés és kifejezetten motiváló úgy edzést tartani, hogy látszik a pozitív eredmény - mindez a dojo hangulatára is nagyon jó hatást gyakorol, amit szerintem mindannyian éreztek.

Természetesen a haladók is szépen mennek előre az Úton, lépésről lépésre. Ők már tapasztalatból tudják, hogy a fejlődés kulcsa nem a kampányszerű (övvizsgára készülő) fellángolás, hanem az edzéseken való rendszeres részvétel. Az Út ugyanis nem mozgólépcső... ha nem emelkedünk, akkor süllyedni fogunk - más lehetőség nincs.

Jövőre ennek szellemében folytatjuk, töretlen lendülettel, derűvel.

Boldog karácsonyt és Aikido-sikerekben (is) gazdag, eredményes újévet kivánok!

Kárpáti Gábor Csaba

n