Egy este Németh Vilmossal

Bár sokszor szoktam ezt írni, de tegnap este tényleg különleges élményben volt részünk a Nyugalom-Szigeten, ugyanis nem csak, hogy aikidós baráti körben nézhettük meg a Fehér Kard című dokumentumfilmet, ami kis hazánk eddig egyetlen fekete öves, vak Aikidó mesteréről szól, hanem mert a film után találkozhattunk és beszélgethettünk is Németh Vilmossal, akinek a személyisége, kitartása, hozzáállása példa lehet mindannyiunk számára. Sok spirituális beállítottságú emberrel találkoztam eddigi életemben, de leginkább az elmúlt év során, és azt kell mondjam, ebből a szempontból Németh Vili különleges volt. Egyrészt azért, mert egyáltalán nem állította magáról, hogy ő spirituális beállítottságú, vagy hogy mester, egyszerűen valami olyan energia sugárzott belőle, amit nagyon nehéz félreértelmezni bárkinek is.

NemethVili

A jó hír az, hogy továbbra is tanít Aikidóra, illetve Fehér Kardra látássérülteket és látókat is, a rossz hír az, hogy az eddigi összes dojóból, ahol tanítani tudott, el kellett jönnie, mégpedig két ok miatt. Az egyik, hogy a vakoktól nem kér pénzt az oktatásért, mert amúgy is elég kevés jövedelemmel rendelkeznek, másrészt a vakok önvédelmi oktatását szinte semmilyen fórum, szervezet, minisztérium nem támogatja. Sokak álláspontja szerint egy vak ember örüljön, hogy egyáltalán közlekedni tud, és ne akarjon harcművészkedni, vagy többre vinni az életben. S tudom, hogy naiv vagyok, de ez a hozzáállás nem tolerálandó.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy az ilyen állásponton levők mit kezdenének magukkal, ha egyik napról a másikra elvesztenék szemük világát, vagy akár csak olyan “lassan” is, mint Németh Vili. Nem akarok élcelődni, de hamar leesnének a magas lóról, és átgondolnák az életüket több szempontból is.

Milyen jó lenne, ha állami szinten mondjuk a küzdősportokat, a látássérülteket, a mozgássérülteket és ne adj Isten az értelmi fogyatékosakat támogatnák úgy, ahogy a focit. Viszont, ha már úgyis van egy csomó új stadionunk, és ha végre rájönnek, hogy a focihoz több kell, mint vadonatúj, hatalmas létesítmények, akkor egy kis beruházással akár be is fedhetnék őket, tornateremmé alakítva, ahol aztán lehet a labdajátékok széles skálájától a harcművészetekig mindenféle sportot gyakorolni állami támogatással. Ez egy nagyon szép utópia lenne.

No de vissza az estéhez. Amit és ahogy Vilitől hallottunk, az inspiráló lehet sokunk számára. Annak ellenére, amin eddig életében keresztülment, és ahányszor elutasításra talált, nem adta fel, és nyílegyenesen tart kitűzött céljai felé. Ez persze nem azt jelenti, hogy számára nincsenek kérdések, vagy hogy nem keseredik el néha, de azt igen, hogy ennek ellenére mindig feláll a padlóról, és újra és újra továbbmegy a céljai felé.

Beszéltünk annak a lehetőségéről is, hogy eljön hozzánk a Misogi Dojóba edzést tartani valamikor 2016 folyamán, s bár ez bővebb egyeztetést igényel, gondolom ez mesterünknek, Kárpáti Gábor Csabának sem lesz ellenére.

Zárszóként csak annyit mondanék, hogy tegnap este a remek filmélményen kívül Németh Vilmosban egy igazi példaképet, a szó szoros értelmében vett harcművészt ismerhettünk meg. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy nézze meg a Fehér Kardot és annak “folytatását”, az Echo tv december 19-i Hídemberek című műsorában.

You can leave a response, or trackback from your own site.

One Response to “Egy este Németh Vilmossal”

  1. Kárpáti Gábor Csaba szerint:

    Várjuk Vilit az edzésünkre!

Leave a Reply

Ez a weboldal sütiket használ. Az uniós törvények értelmében kérlek, hogy engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás

Aikido edzés Budán, kezdő és haladó szinten – Misogi Aiki Dojo – Aikido hiteles forrásból